Földi nyalandók és ami körülveszi - Beszélgetés Imre Norbival

 

Megszámolni is nehéz, hányszor hangzott el a praktikus mondat: "Isten Bizony Idén Lesz Lemez". De most valóban többet takar. ’Földi nyalandók” címmel fizikai formában is napvilágot lát az új Prosectura album, melyre idestova 8 éve várunk. A kiadványhoz lemezbemutató koncert is dukál október 10-én a Dürer Kertben, ahol először lesznek elérhetőek az új kiadványok, de egyébbel is készül a zenekar! Épp időszerű volt ismét felkeresni Imre Norbit, hogy meséljen kicsit a Földi nyalandókról és azokat övező dolgokról.

Szapy: Tavaly feltettem a kérdést, hogy „Manapság mi az, ami mindenképp kikívánkozik belőletek, mint sajátos módon elkövetett véleménynyilvánítás?”, akkor még a következő választ kaptam: „Kurvára semmi, mert egy jó ideje nem írtunk lemezt! :) Persze vannak félkész számok, dalszövegek. Micsoda meglepetés – a didkók is emlegetve vannak!” Most pedig 10 új dalt tartalmazó albummal jelentkeztek. Nem csak didkók kerülnek említésre, végül miből merítettetek ihletet?
Imre Norbi: Az életből és a Mónika sók újra nézéséből. Nekünk az fontos és iránymutató. Amikor Mónika kicsit ijedten mindig eltakarta a szemét egy témánál, na mi arról írtunk általában.

Szapy: A kiadvány címe, illetve az új szöveges video azt sugallja, a rajongótábort nem éri csalódás, jellegében nem változott a csapat. Csak a szövegek és aláfestésük úja(bba)k.
Imre Norbi: Elég vicces lenne, elkövetnénk egy 3 cd-s konceptalbumot a Fáraó tréfás bosszúja címmel… Minek zavarjuk össze a szurkolóinkat ilyesmikkel. Vannak azok a dolgok, amik érdekelnek minket és azok, amik kamaszként érdekeltek.

 

Szapy: „Boldog születésnapot” címmel szerepel egy dal a lemezen. Volt ennek külön apropója, vagy erősen hiányzott még a munkásságotokból egy ilyen?
Imre Norbi: Igen. Sorra vesszük az ünnepeket, köv. albumon a bérmálkozásról és a méltánytalanul háttérbe szoruló bérmekörösztapikról is lesz egy opusz. Lájf iz lájf!

 

Szapy: Nagy érdeklődés övezi a lemezbemutatót, a visszajelzések alapján. Tavaly a jubileumi bulira szinte kicsi volt a Roham Bár, ezúttal viszont a Dürerben lesztek. Jelenleg hogy látjátok, elég lesz a hely, vagy ki kell rúgni bontani pár falat?
Imre Norbi: Számunkra is döbbenetes a visszajelölések száma. Egyértelműen azt mutatja, hogy várják az emberek az új lemezt, és ez jó! Azért nem egyeztettünk még statikusokkal, hogy melyik falat lehetne kivenni :)

Szapy: Apropó, jubileum. Tavaly rögzítésre került a koncert. Az a felvétel jelenik most meg dvd-n, vagy annál bővebb kiadványról van szó?
Imre Norbi: Igen, de bővítve van riportokkal is. Baromi hosszú és jó koncert volt. Én nem akartam, hogy megjelenjen, de aztán meggyőzhetőnek bizonyultunk. a koncert anyagba nem nyúltunk bele, minden úgy van, ahogy ott elhangzott… :) Ez nem feltétlen jó mindig, de most jó! Ilyenek vagyunk :)

Prosectura - A bennem háló... (Hivatalos szöveges video)

[video url=https://www.youtube.com/watch?v=KdotF_pegJs text=Prosectura+-+A+bennem+háló...+(Hivatalos+szöveges+video+/+Official+lyrics+video)+][/video]

Szapy: Készül(nek) új klip(ek) is a közeljövőben?
Imre Norbi: Szöveges videokat csinálunk inkább. Lesz majd szereplős, képregényes klip is. Eddigi klipes tapasztalataink nem igazán jók. Nagyon kevés a jó magyar klip, viszont kurva drága. Ha valaki hozna egy olyan forgatókönyvet, ami nem ilyen izzadságszagú, zenéljünk a parkban, próbahelyen, roncstelepen akkor lehet. De ahhoz nagyszerű ötlet kellene, ami nem igazán van. És nem csak nekünk nincs :))

Szapy: Akárhogy is nézzük, igen korrekt módon indítottatok gyűjtést a lemez elkészítéséhez. Aki adakozik, az valóban kap is érte, úgymond egyedi ajándékot is. A kezdeményezés nem új, de kevesen alkalmazzák, főleg ebben a formában. Nálatok hogy indult, s állt mindez össze?
Imre Norbi: Nagyon jól. Egyfelől ez nekünk arra volt egy tökéletes igényfelmérés, hogy az emberek akarnak új Prosi lemezt. Erre egyértelmű választ kaptunk! Amúgy ha valaki végig matekozza, a min. 3000 ft támogatásért kap egy cd-t, csak a támogatóknak készülő pólót és egy koncertbelépőt. Azért ez nem rossz! :)

Szapy: Van akkora lelkesedés, hogy sok pólót kelljen gyártani a lemezek mellé? :)
Imre Norbi: Van!

 

Szapy: A teljes diszkográfia újrakiadása is felmerült. Mikorra várható, s milyen formában? Leporolva, feljavítva, darabonként, egyben, akár gyűjtőkre is specializálva?
Imre Norbi: Sok verzió felmerült, de annyiban maradtunk, hogy minden legyen eredeti. Sőt, a közönség részéről igényként merült fel, hogy ne legyenek újra játszva a régiek… Pedig némelyik elképesztően szarul szól, de én régóta tisztában vagyok vele, hogy a mi közönségünk a legperverzebb :P

 

Szapy: Ismét a PUNKHenger Turné részesei lesztek, de önálló koncertsorozatra is készültök. Utóbbi során merre visz utatok?
Imre Norbi: Ami kimarad a Punkhengerben.

Szapy: Elég sűrű így a program, pihenni is szoktatok? Vagy a koncertek előtti szertartásos közös maszturbálás (ami miatt néha csúszik is a fellépés) ad elég energiát?
Imre Norbi: Régen adott, de most már inkább lemerít minket. Mostanában körjátékokkal melegítünk be!

Szapy: Köszönöm válaszaid! Találkozunk a koncerteken!
Imre Norbi: Köszi én is!

„Földi nyalandók” lemezbemutató koncert
(Az új kiadványok először itt lesznek elérhetőek!)
2015. október 10. Dürer Kert
vendég: Központi Hatalom
Beugró:
Elővételben 1.800 Ft, Helyszínen: 1.999 Ft
További információk az esemény oldalán: www.facebook.com

Zenekari oldalak:
www.prosectura.com
www.facebook.com/prosectura


Forrás: rockerek.hu